Kistérség
Turizmus
Hírek

Fesztiválok Éve - LEADER támogatással rendezvények a Tó körül

(2010.06.21.)

LEADER térségen belüli együttműködések és Helyi Rendezvények megvalósítására 15 pályázó nyert 1,4 millió és 2,4 millió forint támogatást a 48 nyertes pályázó közül.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program és a LEADER pályázatok nyertesei által megvalósított fejlesztések és új beruházások körbe ölelik a tavat, kiegészítik egymást, szervesen kapcsolódnak ahhoz a stratégiai célokhoz, amelyet a kilenc település képvisel, hogy a térségben megvalósulhasson a Négy Évszakos turizmus, a szálláshelyek, szolgáltatások korszerűsödésével, az attrakciók bővülésével rekreációs minőségi modell értékű turisztikai desztináció jöjjön létre.

A HVS (Helyi Vidékfejlesztési Stratégia ) stratégiában elsősorban azok a fejlesztési elképzelések kaptak lehetőséget, amelyek a legrövidebb időszak alatt biztosíthatják a települések identitásának növelését, idegenforgalmi bekapcsolódását a turizmusba, a szolgáltatások, hatással vannak a helyi vállalkozások megerősítésére, a helyi táj, vonzerő egyediségét, kihasználva erősítik az együttműködéseket. Kapcsolódnak a  nagyobb beruházásokhoz (Velence Resort&Spa, Nautis Hotel, Velencei-tó Környéki Kerékpár út, Pákozd Tematikus Történelmi út, Velencei-tó kapuja, Dinnyési hagyományőrző Központ, stb. ), meghatározzák a Tó arculatát, és a térség ismertségét növelik.

Figyelembe véve a kilenc település adottságait, természeti táj, a tó, az épített környezet, az egyedi madárvilág, és a környezetben rejlő lehetőségeket egyértelmű, hogy a fejlődés a kistérségen is túl mutat mind foglalkoztatottságot, mind a jövedelemtermelő képességet tekintve. Az elmúlt években jelentősen visszaesett az idegenforgalomból származó bevétel, jelentősen csökkent a vendégéjszakák száma, ami a legfontosabb megélhetési forrás a kistérségben. A turizmusnak a foglalkoztatásban betöltött szerepe jelentős, térségünkben közel 1000 vállalkozás és ennek nagy része kisvállalkozás a turizmusból él.

A szolgáltatások, látnivalók, programok minőségi kínálata elősegíti, hogy térségünk valóban kiemelt turisztikai vonzerővé váljon.

Sorozatunkban először a rendezvények és a térségen belüli együttműködések nyertes pályázatait mutatjuk be.

 

Nyertes pályázatok 2010

 
április 30 - május 2.
Gárdony
III. Velencei-tavi Hal- Vad-Bor- és Pálinkafesztivál
május 7-8.
Vereb
Vereb Vitéz napja, Emlékkapu avatása a Pogánysírnál
május 29.
Velence
Orbán-nap 2010 - Bence-hegy
június 4-6.
Gárdony
III. Országos Öko-expo és Biofesztivál a Sport Beach-en
június 8-12.
Agárd
Vízi-világ Kenutúra a Velencei-tavi tanösvényen
június 12.
Sukoró
III. Sukorói Szent Iván Éji Táncfesztivál
június 12.
Agárd
TóParty Kavalkád az AGÁRDEN-en
június 18-20.
Velence
Szezonnyitó Térségajánló fesztivál - Velencei Vizi Vár Északi Strand
június 28.
Agárd
Zsongó Szünidő Gyermekprogramok
július 3.
Agárd
IV. Cigánymeggymeggy fesztivál - Agárdi Pálinkafőzde
július 25.
Velence
Velencei Nyári Zenés Esték I.
július 31.
Gárdony - Agárd
Velencei-tavi Művészeti Fesztivál Nyári Zeneakadémia
augusztus 19.
Pázmánd
Máté Péter Emlékest
augusztus 20-23.
Pázmánd
Pázmándi Hagyományőrző Lovas Nap 2010
 

A programokról, nyertes pályázatokról bővebben olvashat: www.velenceitoleader.eu honlapon.

Stadler Klára

Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület

© Minden jog fenntartva 2010 | Készítette LIW Webstúdió