Kistérség
Turizmus
Hírek

Tájékoztató a Kistérségi Társulás 2007. 05. 04-én tartott üléséről

(2007.05.08.)

A VKTKT 2007. május 04-én tartotta soros ülését.

A napirendek többsége a Társulás pályázatokon való részvétele, illetve mások részvételének támogatása volt.

Határoztak a közlekedésbiztonsági és turisztikai szempontból is nagyon fontos kerékpárút tervezésre, építésre vonatkozó pályázaton való indulásról, és döntés született a 2007. évi szúnyoggyérítésre vonatkozóan is.
Ez utóbbinál a közbeszerzési eljárás kertén belül a kedvezőbb ajánlatot adó, a feladatot tavaly is ellátó Corax-Bioner Zrt-t hirdette ki nyertesnek.


A VKTKT 2007. május 04-én tartotta soros ülését.
A napirendek többsége a Társulás pályázatokon való részvétele, illetve mások részvételének támogatása volt.
Ennek megfelelően a Társulási Tanács döntött arról, hogy a Közkincs programon a Közkincs – kerekasztal létrehozásának, működésének támogatására nyújtsunk be pályázatot. Ezen projekt lényege, hogy minden település képviseletével, a kultúrával foglalkozó szakemberek bevonásával olyan összefogást valósítsunk meg, amely a kistérség lakosai számára a szolgáltatások elérhetőségét, minőségét javítja.
Nem mellékesen a Kerekasztal létrehozása feltétele a jövő évi állami támogatás lehívásának is. A Közkincs – kerekasztal vezetője Kissné Vörösmarty Mária, a pákozdi Kossuth Lajos Művelődési Ház igazgatója lett.

A Tanács támogatja a települési önkormányzatok azon szándékát is, hogy a Közkincs program „Közművelődési intézmények, közművelődési célú közösségi színterek, nyilvános könyvtárak, könyvtári szolgáltató helyek, népművészeti alkotóházak és muzeális intézmények infrastrukturális fejlesztése” című pályázati kiírásra pályázatot nyújtsanak be azzal a feltétellel, hogy az önrész viselése a pályázni kívánó önkormányzatot terheli.

A VKTKT megtárgyalta az ÖTM által kiírt Közép-dunántúli Turisztikai Régióban megvalósuló fejlesztésekre vonatkozó pályázati lehetőségeket.
Ennek megfelelően az egységes turisztikai, illetve információs táblák kialakítására kívánunk pályázatot benyújtani a Velencei-tó egészére vonatkozóan.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatot hirdetett Pedagógiai Szakszolgálatok utazó logopédusai számára személyautó vásárlására és fenntartási költségeinek viselésére mintegy 4 millió Ft értékben, mely projekten való részvételt támogatta a polgármesterek Tanácsa.

A Társulástól több civil szervezet kérte, hogy támogassa a pályázatokon való részvételüket, mely kérésnek a Tanács szívesen eleget tett, hisz minden kezdeményezést a kistérség életében fontosnak tart és támogat.
Ennek megfelelően támogatta a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, a Szent Benedictus Borrend, a Velencei-tó Környéki Borút Egyesület, a Vörösmarty Alapítvány és a Nyári Játékok Kht. kezdeményezéseit.

Közlekedésbiztonsági és turisztikai szempontból is nagyon fontos, hogy elkészüljön a Tó körüli kerékpárút.
A Velencei-tó déli részén az M7 autópálya díjasítása kapcsán nyárra elkészül a kerékpárút a Magyar Közút Kht. bonyolításával.
Székesfehérvár Önkormányzata Kisfalud és Dinnyés között a Császárvíz mentén 2007-ben elkezdi a kerékpárút építését. Így gyakorlatilag az északi part településein kell a problémát megoldani, amire a GKM pályázata kapcsán lehetőség van 50%-os önrész vállalása mellett. Igaz, ez még csak a tervezésre vonatkozik, de a ROP-ban lehetőség nyílik ez évben a kivitelezésre pályázni 90%-os támogatás mellett.

A Velencei-tó környékén minden évben fontos feladat a szúnyoggyérítés.
Az idei évben is közbeszerzési eljárást hirdettünk meg. Sajnos, az első alkalommal a pályázatot érvénytelenné kellett nyilvánítani tekintettel arra, hogy ketten nyújtották be a pályázatukat, abból az egyik formai hibát vétett és ki kellett zárni, a másik pedig irreálisan magas árat szabott, melyre az önkormányzatok a plusz fedezetet nem tudták vállalni.
A második eljárásra is két pályázat érkezett, mely esetén is ötszörös volt a két ajánlat között a különbség. Így a Tanács a kedvezőbb ajánlatot adó, a feladatot tavaly is ellátó Corax-Bioner Zrt-t hirdette ki nyertesnek.

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a „Legjobban fejlődő vidéki desztináció” című pályázat elkészítésében részt vettek.
A Velencei-tó körüli vállalkozók, civilek példátlan összefogással segítették a projekt elkészítését, s az utolsó pillanatig velünk dolgoztak, gondolkoztak a minél sikeresebb pályázat elkészítésén.



Velence, 2007. május 8.


                                                                          Hajnalné dr. Szecsődi Zsuzsanna
                                                                                         Irodavezető

                                                                                Gárdonyi Kistérségi Iroda
                                                                                 Velence, Balatoni út 65.
                                                                                   22/589-572, 589-573 
                                                                                office@velencei-to.hu
                                                                                  www.velencei-to.hu


© Minden jog fenntartva 2010 | Készítette LIW Webstúdió