Az Új Magyarország Pont szerepe, hogy segítsen az ország lakosságának, vállalkozásainak, közintézményeinek, civil szervezeteinek, önkormányzatainak, az európai és hazai fejlesztési források lehívásában.
A koordinációs hálózat kiépülésével teljessé vált az uniós intézményrendszer. A koordinátorok a partnerségre alapozva nyújtanak segítséget ahhoz, hogy a pályázók megismerjék a Regionális Operatív Programot, az ágazati Operatív Programokat, valamint a hazai forrású pályázatokat.
A Közép-dunántúli Régió Regionális Operatív programjának 2009-2010 re vonatkozó akcióterve most készül, amely kistérségi akciótervekre, fejlesztési stratégiákra alapoz, ennek kidolgozásában is kulcsszerepet kapnak a kistérségi koordinátorok. A fő feladatuk a projektek összegyűjtése. A munka eredménye 5-6 év múlva mérhető, amikor jelenlegi a projektötletek megvalósulnak.
A Kistérségi Koordinációs Hálózat központi szerve a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség keretein belül működő Központi Fejlesztési Programiroda, amely a központi koordinációs és szakmai irányítási feladatokat látja el, a koordinátorok szervezeti értelemben a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Hálózati Igazgatóságának munkatársai.
A kistérségi koordinátor egyfajta kapocs az európai és hazai források valamint a projektgazdák között.
Szolgáltatás-centrikus, ügyfélorientált Új Magyarország Pont munkatársai az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz kötődő, Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetőjével együttműködve látják el tanácsokkal az érdeklődő pályázókat. A pályázatfigyelés és tanácsadás ingyenes.
Az érdeklődő ügyfeleket minden csütörtök délelőtt,
a Gárdonyi Kistérségi Irodában (Velence Balatoni u. 65. sz. alatt),
8-12-ig tartó ügyfélfogadási időben várják a tanácsadók.
Tisztelt Pályázó!
Mérje fel lehetőségeit, forduljon a tanácsadói hálózat munkatársaihoz, és valósítsa meg fejlesztési elképzeléseit!
Dr. Pálmainé Folmeg Zsuzsanna Vágnerné Farkas Mária Stadler Klára
kistérségi koordinátor kistérségi koordinátor HVI vezető
|