Egy szeletnyi Mexikó a Velencei-tó partján

Egy szeletnyi Mexikó a Velencei-tó partján
Agárd
 

Vannak, akik az autók, vannak, akik a cipők és vannak olyanok, akik a kaktuszok iránt rajonganak. Lojek Géza velencei-tavi házában több ezer kaktuszt öntöz, ápol, pihentet, sőt néha még kedvesen meg is dorgálja őket, ha már több éve vagy évtizede nem akarnak virágba borulni.

„Borsodban, bányászvidéken nőttem fel, ahol a háború után néhány háznál megmaradtak kaktuszok. Akkoriban még nem volt ilyenfajta kereskedelem, hiszen az embereknek jóformán még kenyerük sem volt. Ezért ha megtetszett egy növény, csak kértem, és adtak” – emlékezett vissza Géza, aki később a kaktuszait még a katonasághoz is magával vitte.

Még nem szerelt le, amikor a Magyar Televízió pályázatot hirdetett, amire egy barátjával csak azért jelentkezett, hogy fel tudjanak menni a fővárosba meglátogatni az orvosi egyetemen tanuló öccsét, és mellesleg belevessék magukat a pesti éjszakába.

„A televízióban mintegy háromszázan várakoztunk, mikor kikiabált a pályázati felvétel vezetője, hogy ki akar lenni a legelső. Rögtön feltettük a kezünket, elvégre nekünk csak az igazoló pecsétre volt szükségünk” – mesélte Géza, akit még katonaként értesítettek ki, hogy felvették a tévéhez. Nem vette komolyan a dolgot, és a leszerelés után visszament a szénbányába dolgozni. Egyszer egy családi ebédnél az édesanyjának megemlítette, hogy felvették a tévéhez, amire egyszerűn csak az volt a válasz: akkor mit keresel itt?!

A gyűjtő ezután Pesten egy egykori grófnőtől bérelt szobát. Ha minden más otthon is maradt, a kaktuszok akkor is költöztek az albérletbe. Már amennyit el lehetett helyezni az ablakban. A tüskés növények jól viselték a környezetváltozást, sőt még azt is kibírták, amikor Géza a munkája miatt egy-két hétig távol volt.

„Folyamatosan gyűjtöttem a kaktuszokat. Amikor a kollégákkal vidékre mentünk forgatni, amíg ők a szabadidejükben beültek a kocsmába egy sör mellett beszélgetni, addig én újabb és újabb példányokat szereztem be, és hoztam haza” – mondta Géza, aki azóta külön üvegházat épített a tüskés kedvenceinek. A kertje az utcáról úgy néz ki, mint egy szeletnyi Mexikó.

„Volt rá példa, hogy az utcáról néhányan bekéredzkedtek, hadd csináljanak néhány képet, mert annyira megtetszett nekik a kert – ami egyébként minden évben máshogy néz ki. A kaktuszokat sötét helyen, nulla és plusz öt fok között teleltetem át, mert mint minden növénynek, nekik is kell a pihenés, ha azt szeretném, hogy virágozzanak.” – osztotta meg velünk Géza, aki csalafintán megjegyezte, hogy még nyugdíjasként is azon töri a fejét, milyen újabb fajtákat tudna beszerezni az internetről vagy más gyűjteményekből.

Forrás: http://www.szekesfehervar.hu/

  • Egy szeletnyi Mexikó a Velencei-tó partján