Érdemes lesz Agárdra menni

Érdemes lesz Agárdra menni
Agárd
 
Ajánlatkérés

Európai uniós támogatással turisztikai vonzerõt jelentõ látványosságokkal, illetve beruházással gyarapszik a Gárdony közigazgatási területéhez tartozó Agárd; a 490 millió forint összköltségû projekt megvalósítására 250 millió forintot nyert az Új Széchenyi-terv pályázatán a gárdonyi önkormányzat – mondta el az MTI-nek a város alpolgármestere.

Klausz Gábor (tájékoztatása szerint a projekt elemei közül már elkészült a két kilométer hosszú, Gárdonyi Géza tematikus sétány, amely Agárd nevezetességeihez – a többször nemzetközi díjat nyert pálinkafõzdéhez, a gyógy- és termálfürdõhöz, a Velencei-tavi Galériához és a Gárdonyi Géza Emlékházhoz – „vezeti el” a látogatókat.

A hónap közepére befejezõdik a mûemlékvédelem alatt álló Nádasdy-obeliszk felújítása. Az agárdi temetõben levõ 12 méter magas, romantikus stílusú emlékmûvet 1864-ben – egyes források szerint 1866-ban – felesége halála után állíttatta gróf Nádasdy Lipót.

Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdõ 476 négyzetméternyi új vízfelülettel, egy gyermek és egy felnõtt külsõ wellness- és élménymedencével gazdagodik. Az építési munkálatok már megkezdõdtek, az új medencéket várhatóan 2012 májusában veheti birtokba a közönség.

A gyermekes családokat vonzza majd a Gárdonyi Géza szülõháza mellett az egri vár belsõ várának kicsinyített másaként épülõ rönkvár. Már elkészült az alapozása, készen van a régi kazamatákat idézõ, a várat csillag alakban behálózó alagutak egy része, és áll a torony szerkezete. Bár az építésnél igyekeznek hûek maradni az Egri csillagok hõsei által védett vár alaprajzához, a megépülõ „erõdítményben” a Dobó-palota helyére egy 30 négyzetméteres színpadot, a székesegyház helyére pedig tíz méter magas kilátót terveznek. A munkálatokkal jól haladnak. Várhatóan december második felére áll majd a vár, tavasszal a közönség is látogathatja, és rendezvényeknek is helyet adhat.

Forrás: mno.hu