Felavatták a Velencei-tó Kapuját

Felavatták a Velencei-tó Kapuját
2481 Velence, Tópart u.
 
Térképen mutat Interaktív térképen mutat

Felavatták pénteken a Velencei-tó Kapuját, amely több mint kétmilliárd forintos összköltséggel, európai uniós támogatással valósult meg és Velence Korzó és Szabadstrand néven nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

 

Az avatóünnepségen Oláhné Surányi Ágnes polgármester hangsúlyozta, hogy a beruházással létrejött az új városközpont és a fejlesztéssel nagy lépést tettek a négy évszakos turizmus megvalósítása felé. A térség legnagyobb turisztikai beruházásának nevezte a projektet, amely 2,6 milliárd forintból, 1,4 milliárd forintos uniós támogatás révén jött létre.

Kiemelte, hogy a családbarát szabadstrandon 14 ezer négyzetméternyi homokos part, 17 ezer négyzetméternyi park, továbbá a fedett korzóban harminc féle üzlet és szolgáltatás várja a látogatókat. Az épületben kapott helyet a díszterem, amely egyben a város új házasságkötő terme is lesz.

A strandon 13 ezer négyzetméternyi füves és ugyanekkora homokos terület található. A térkövezett területek nagysága 10 500 négyzetméter, kétszáz fát, 5500 cserjét ültettek el. A Velence Korzó és Szabadstrand teljes egészében a város tulajdonában van, az üzemeltetést nyílt közbeszerzési eljáráson a Gomi Kft. nyerte el.

Forrás: Turizmus.com

  • Felavatták a Velencei-tó Kapuját