Felavatták a Velencei-tó környéki új kerékpárutakat

Felavatták a Velencei-tó környéki új kerékpárutakat

 
Mintegy 697,25 millió forintból elkészültek a Fejér Megyei Önkormányzat által épített új Velencei-tó környéki kerékpárút-szakaszok. A nagyszabású beruházást 2015. december 16-án, szerdán délután projektzáró ünnepségen adták át.

A Fejér Megyei Önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően hat Fejér megyei településen mintegy 1,1 milliárd forintból épültek kerékpárutak az év végéig. A kerékpárutak műszaki átadása 2015. december 2-án történt meg, a mai naptól pedig bárki használhatja azokat.

A projektzárón a beruházást megvalósító Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy a projekt megvalósulása a Fejér Megyei Önkormányzat mellett két országgyűlési képviselőnek köszönhető: Tessely Zoltán képviselőnek és L. Simon László államtitkárnak, akik első perctől azon dolgoztak, hogy a sok előkészítés és tervező munka megvalósulhasson. Külön köszönetet mondott a kormányhivatal vezetőjének, a kivitelezőek, rövid idejűszínvonalas munkáért, és a települések polgármesterinek az együttműködésért, a lakosságnakatámogatásáért. „Azt gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy itt a tó környékén ilyen bicikli utak épülnek. A megyei önkormányzat hat pályázata szerintem országosan példaértékű nemcsak összegszerűségében, hanem színvonalában is.”- hangsúlyozta Dr. Molnár Krisztián. Az elnök a kerékpárosoknak jó egészséget kívánt az új utak használatához, amelyek a baleset megelőzést, a települések összeköttetését is szolgálják.

Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott a közgyűlés elnökének és L.Simon László államtitkárnak a beruházás megvalósításáért végzett munkájukért. További terveik között említette meg a velencei-tavi körgyűrű kiépítését, majd annak összeköttetését Bicskével, majd azon át Etyekkel, és északon az Európai Kerékpárút Hálózattal. Etyeken át pedig még további öt települést érintően, ugyanezzel a kerékpárúttal - amely a Duna mentén húzódóeurópai főútvonal-Ercsinél találkozzon. Kiemelve a megvalósult kerékpárút fejlesztések pozitívumait Tessely Zoltán a Budapest- Balaton közötti kerékpárutak kiépítésének szükségességére is felhívta a figyelmet.

L. Simon László, a miniszterelnökség államtitkára avatóbeszédében bemutatta a megépült kerékpárutak nyomvonalát és felhívta a figyelmet a beruházás településeket érintő turisztikai előnyeire is. Az államtitkár ismételten felhívta a megyei szintű összefogás összefogás előnyeire és a hangsúlyozta a hosszútávon elérhető fejlődési lehetőségeket.

A megépült kerékpárutat a településük olyan értékének nevezte köszöntőjében Mészárosné Hegyi Gyöngyi, amely pénzben kifizethetetlen. „Ezek az utak, legyen az közút vagy kerékpárút mind a települések, a térségek, a köz érdekeit szolgálják. Ilyen hathatós együttműködéssel és összefogássala jövőben még nagy dolgokra lesznek képesek a települések és a térség számára” - tette hozzá Sukoró polgármestere.

„Ez volt a hiányzó láncszem ahhoz, hogy Nadap az összes környező településről megközelíthető legyen biztonságos és jó kerékpárúton, hát ez most elkészült. Ezzel együtt a Velencei-tó északi településeit összekötő kerékpárút- hálózat is teljessé vált.” – fogalmazottköszöntőjében Nadap polgármestere. Wagner Péter az avatóünnepségen még kiemelte a kerékpárutat szegélyező táj szépségét, majd megköszönte a beruházást.

Példaértékűnek nevezte köszöntőjében Koszti András, Velence polgármestere, hogy a kormány, a megye, az önkormányzatok és a kivitelező néhány hónap alatt szorosan együttműködve valósították meg a kerékpárutakat. Mint mondta: azon túl, hogy gyönyörű a kerékpárút, megkönnyíti a helybeliek mindennapjait és illeszkedik jövő évi terveikbe is, mely szerint a turisztika mellet szeretnék a sportot a kikapcsolódást megerősíteni- mondta Velence polgármestere.

Kápolnásnyék örömmel fogadta a kerékpárút építését, nem is hittük volna, hogy ilyen szép lesz Podhorszki István, Kápolnásnyék polgármestere. A projekt keretében javultak a településen az utak állapotai, rendbe tudták tenni az árkokat, kiépítették a közvilágítás, amiért a településen élőktől folyamatosak a pozitív visszajelzések- mondta el a polgármester.

A Fejér Megyei Önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően a Velencei-tó környéki négy településen a Közlekedési Operatív Program keretében kerékpárút fejlesztést valósított meg mintegy 697,3 millió forintból.Velencén a KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0045 sz. „Hivatásforgalmi kerékpárút nyomvonalának kialakítása Velencén, a Hajóállomás – Vörösmarty ház (2.a) szakaszon”című pályázaton elnyert mintegy 146,82 millió forintból; Sukorón a KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0047 sz. „Hivatásforgalmi kerékpárút nyomvonalának kialakítása (3.a) – Sukoró – Nadap szakaszon”című pályázaton elnyert mintegy 199,67 millió forintból; Nadapon a KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0048 sz. „Főhálózati kerékpár nyomvonal fejlesztése Nadap Község közigazgatási területén belül – (3.b) Nadap" című pályázaton elnyert mintegy 198,50 millió forintból; Kápolnásnyéken a KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0046 sz.„Hivatásforgalmi kerékpárút nyomvonalának kialakítása Kápolnásnyéken, a Vörösmarty utca északi szakasz – Deák Ferenc utca (2.b) szakaszon” című pályázaton elnyert mintegy 152,26 millió forintból valósította meg a beruházást a megyei önkormányzat. A kerékpárutak műszaki átadása 2015. december 2-án történt meg, a mai naptól pedig bárki használhatja azokat.

http://www.fejer.hu/felavattak-az-uj-velencei-to-kornyeki-kerekparutakat